Abszurdisztáni Anzix

Ha valaki figyeli a napi sajtót, vagy akár csak a buszmegállói nyilvánosságot, az maga is láthatja, hogy Orbán Viktor második eljövetele lassan már a csodavárás szintjére magasztosul. Ebben semmi meglepő nincsen. A Gyurcsány-kurzusnak sikerült annyira elintézni az országot, hogy az évekig végső érvként hajtogatott "Orbánnál még ez is jobb" után most már az "ennél még Orbán is jobb" a trend. [...]

Hiába ismételgeti az egyszeri áldozat-komplexusos Fidesz-szavazó, hogy "ezek mindenre képesek", tavasszal a Fidesz jön, így hát rájuk vár a feladat, hogy gatyába rázzák az országot. Ez eddig viszonylag egyértelmű, de nem is ez a lényeg. Hanem hogy a Fidesz, és általa az ország előtt két út áll: vagy a konszolidáció, vagy valami, még a mostaninál is rosszabb bizonytalanság.  [...]

A szocialisták, a szabad demokraták és az MDF szétesése következtében egyetlen számottevő, tapasztalattal rendelkező politikai erő maradt, a Fidesz. Ők sem annak köszönhetik mindezt, hogy annyira jól teljesítettek volna az elmúlt időszakban, hiszen hülyeségek beszélésén, meg egy népszavazáson kívül jóformán semmit nem csináltak. De passzivitásuk, ellenfeleik kapzsisága és inkompetenciája következtében sikerült egyben maradniuk, míg a többiek buknak.

[...] Azt nyilván e fejtegetés nélkül is tudják a Fideszben, hogy ha viszont sikerül az ígért rendrakás, akkor hosszú időre bebiztosíthatják a hatalmukat, Orbán Viktor nevéhez társítva pedig újabb konszolidációval gyarapszanak majd a történelemkönyvek. Teljesen felesleges felsorolni, mi mindent kell ehhez megtennie a Fidesznek. Három dolgot érdemes viszont kiemelni, ami elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy az életveszély elhárításán túl valóban pályára álljon az ország, hosszú távon, és nem csak a gazdasági mutatók tükrében.

Mindenekelőtt kiegyezésre van szükség. A modern magyar állam közel százötven évnyi történelmében három emlékezetes, relatíve sikeres és meghatározó fellendülési időszak volt, bármilyennek is ítélje meg történelmi környezetüket az utókor. Az egyik az 1867-es kiegyezés, a másik Bethlen konszolidációja az első világháború és Trianon után, a harmadik pedig a kádári konszolidáció, Rákosi rémuralmát és az 56-os forradalom vérbe fojtását követően.

[...]

Ugyanezt a lépést kellene megtennie a Fidesznek is. Nem csak az egyes társadalmi csoportokat kell összebékíteni, hanem megpróbálni korlátozni a hazai jobboldalra általánosan jellemző gyanakvó, "aki nincs velünk..." attitűdöt. Ha a következő évek hatalmi játszmái továbbra is arról fognak szólni, hogy az utolsó falusi iskolaigazgató is párthű-e, vagy esetleg látta valaki, hogy Népszabadságot olvas, akkor marad a produktivitást, az állam normális működését aláásó, a különféle, főleg alsóbb pozíciókban lévő emberek bizonytalanság-érzetét fenntartó rossz levegő.

[...] Különösen fontos lenne az arcvonalat felszámolni a jobboldal és az ún. értelmiség között. Nem akarnék az egyszeri ÉS-publicista kikönyökölt zakójába bújni, de azt hiszem, hogy a kölcsönös utálat évei után most, hogy a ballib értelmiség jó része belátta, milyen rossz lóra tett, hatalmas taktikai hiba lenne, és a színházi igazgatói székekért, pályázati milliókért folyó végtelenül káros politikai-ideológiai bandaháborúk folytatását eredményezné, ha erre a rétegre, sőt a "kánonon" kívül mindenkire továbbra is gyanús elemekként, ellenségként tekintene a jövendőbeli kormánypárt és ilyenekre igencsak hajlamos holdudvara és sajtója. Pedig erre még a legjobb körökben is vannak rossz példák, mint az amúgy színvonalas Heti Válasz szeptemberi 24-i számának Alföldi Róbert Nemzeti Színházáról szóló, enyhén zsdanovista cikke.

A másik, hogy a Fidesznek össze kellene raknia a rendszerváltás utáni Magyarországot. Leírtuk már többször, hogy ez pontosan mit jelent: 1990 óta kis kivétellel "csak úgy" történnek itt a dolgok, a fejlődésnek, a gazdaságnak, az egész országnak se iránya, se célja, aki kapja marja, a nagy tervekből pedig csak tervek maradnak kellő mennyiségű pénz elpazarolása után. Ez az állapot tarthatatlan, és számos mostani probléma alapja. Enélkül sem az unióban, sem az egész globalizált világban nem fogunk tudni helytállni.

Nem lesz könnyű dolga a Fidesznek. Már csak azért sem, mert mindezeket úgy kell megtennie, hogy a saját destruktív szijjártópéterizmusuk következményeivel is szembe kell majd nézniük. Megküzdeni a mindenre reflexből nemet mondókkal, a mindenért lemondást követelőkkel, a kis füzetkékbe szorgalmasan "ügyeket" gyűjtögetőkkel, a legkisebb pitiáner problémából is országos botrányt pumpálókkal - és persze a saját szavazótáborral, amelynek az elmúlt egy-két évben össze-vissza ígértek mindent. De ez legyen a legnagyobb bajunk.